Küldetés

Küldetésünk, hogy a kognitív képességek személyre szabott, hatékony fejlesztésével támogassuk a hozzánk forduló gyermekeket és felnőtteket céljaik elérésében, hátrányaik ledolgozásában.

Kiknek segít a program?

  • tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknek, fiataloknak,
  • az olvasási, helyesírási problémával (diszlexiával, diszgráfiával) küzdőknek,
  • figyelemprobléma (ADD, ADHD) esetén,
  • jól funkcionáló autistáknak
  • érettségire és egyetemre készülőknek, egyetemi hallgatóknak a könnyebb és sikeresebb tanulás érdekében,
  • azoknak, akik képességeik fejlesztésével versenyelőnyhöz szeretnének jutni a munka világában,
  • időseknek szellemi frissességük megőrzése, illetve a demencia megelőzése, korai kezelése céljából,
  • agyi traumából való felépülés során

Gyógypedagógusként látjuk, hogy bizonyos kognitív képességek megléte vagy hiánya jelentősen befolyásolja egy gyermek vagy akár felnőtt képességét a tanulásra, céljai elérésére, potenciáljának kibontakoztatására. Ha kompetensnek érezzük magunkat, önbizalmunk erős, jobban tudunk kapcsolódni a külvilághoz, kihívásaink teljesítéséből erőt nyerünk, s jobban boldogulunk a mindennapokban ugyanúgy, ahogy a nagy próbatételek során is.
Sokféle képesség egyensúlyára van szükségünk, amelyek, ha adottságként jelen vannak, természetesek számunkra, ha viszont gyengébb közülük akár csak egy-kettő is, jelentős hátrányt, frusztrációt okozhatnak.

Ezen kognitív képességek:

  • figyelem,
  • munkamemória,
  • feldolgozási sebesség,
  • logikai gondolkodás,
  • auditív feldolgozás,
  • vizuális feldolgozás,
  • hosszú távú memória

A magasabb szintű értelmi működés befolyással van a tanulás mellett az érzelemszabályozásra, a szociális kapcsolatainkra s még az empátiás készségünkre is.

Csupán az elmúlt tíz évben is erősen romlott a helyzet, egyre több a tanulási nehézséggel küzdő gyermek, s így felnőtt is. (Minden ötödik gyermek küzd valamilyen tanulási nehézséggel.) A BrainRx programmal és kistestvérével, az AccelerateRx programmal gyógypedagógusként egy diákunk révén ismerkedtünk meg, akit régóta ismerünk, s korábban is sok erőfeszítést tettünk mi, tanárok és szülei is a fejlődése érdekében. Ez a program viszont néhány hónap alatt óriási, minőségi változást hozott a tanulási képességeiben, önbizalmában és szociális kapcsolataiban is. Azóta már több kisebb-nagyobb csodának is tanúi lehettünk a tréning jóvoltából. Ezért döntöttünk úgy, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a BrainRx Szombathelyen is elérhető legyen.

Vagy írjon nekünk!

ÜZENET KÜLDÉSE